Nem ritka eset az utcán vagy a buszon, hogy egyes emberek kisebbségellenes megjegyzéseket használnak. Azaz zsidóznak, cigányoznak vagy buziznak. Az előző gondolat kapcsán már megpróbáltam szemléltetni, hogy a kisebbség nagyon érdekes mozgató ereje a társadalmaknak. Jól láthatjuk, hogy teljesen új energiák jönnek erről a területről. Tehát nem véletlenül voltak, vannak és lesznek kisebbségek. Mint arra a Pareto-elvnél utaltam, a társadalmak kb. 20 százalékát kitevő csoport más utakon jár, és más, új impulzusokat ad a rendszereknek. A fentiek okán fontosnak tartom, hogy beszéljünk néhány mondatban a kisebbségek többség felé áramló energiáiról.

Vajon tudtad-e, de Magyarországon 1961-ig, de több USA-államban egészen 2003-ig bűncselekmény volt az azonos neműek szexuális viszonya. Azaz, aki meleg volt, tulajdonképpen bűnöző is volt egyben, akiket még „legeurópaibb” országokban is kötelezően kasztráltak. Tudomásom szerint még ma is sok országban büntetik, és néhány államban olyan bűncselekménynek számít, amelyért halálbüntetés jár! A melegek esetében vajon az univerzum egy mellékterméket produkált? Heteroszexuális férfiként sokáig nekem sem volt magától értetődő a helyzet, és több nem odaillő megjegyzést produkáltam korábban én is. A könyvben írt gondolatmenetem kapcsán azonban ma már számomra világos a szitu. Ezúton üzenem a melegeknek, hogy az univerzum olyan nagy és egységes rendszer, amelyben meghatározott céllal és egymással összekapcsolva valamennyien benne vagyunk. Sőt mivel egy porszem nélkül is felborulna az egyensúly, így szerepük nemcsak fontos, hanem egyenesen nélkülözhetetlen. Mert nyilván nem véletlen, hogy a melegek között sokkal többen az alkotásban és művészi létben teljesednek ki. Tehát ők másképpen és mást adnak hozzá a „méhkaptárunk” építéséhez. Ezt valamennyien beláthatnánk. Bár tudom, hogy ehhez még hosszú út vezet. Talán segít a többségnek, ha megértik, hogy a melegek mozgalmai az egész társadalom számára milyen eredménnyel jártak eddig. Az utóbbi száz évben az emberi jogok, a liberalizmus és az önrendelkezés terén ugyanis ezen szerveződések rendkívül jelentőset alkottak. Hatalmas lyukakat ütöttek az addigi feudális gondolkodásmódban, merev társadalmi viszonyokban, az eleve bűnös vagy alaptanba és tulajdonképpen megnyitották az utat a mai modern világ és fesztelen gondolkodás előtt.

Vallási, faji alapon sajnos ma is többen elfogadhatatlan, radikális következtetésekre jutnak, és a karjukat emelgetik a „német csodára” emlékezve. Pedig a történelmünkben nem is olyan régen volt egy nagyon durva esemény, a holokauszt. Azaz egy tervszerűen, faji alapon kidolgozott és módszeresen véghezvitt népirtás. Egyesek ma is kritizálják azon alkotókat és alkotásokat, amelyek bennünket erre a borzalomra emlékeztetnek. Pedig ha jobban belegondolunk, óriási a jelentőségük. Ha megnézzük az azóta eltelt időszakot, láthatjuk, hogy a második világháború eseményei közül ez az az esemény, amely a társadalmi köztudatba a legmélyebben beépült. Sok film, irodalmi és egyéb művészeti alkotás nyomán ezen borzalomról a legtöbbünknek élő, filmszerű emlékei vannak. Ez pedig azt jelenti, hogy sokunkba mélyen beivódott az a borzalom, ami akkor történt, és ha rá gondolunk, akkor megjelenik bennünk a félelemérzet, illetve az a gondolat (program), hogy kerüljük el az ilyen és ehhez hasonló eseményeket, azaz tulajdonképpen a világméretű traumákat. Tehát az a határozott véleményem, hogy a holokauszt és a második világháború borzalmainak folyamatos köztudatban tartása alakította ki az emberiségben azt a ma is élő belső programot, amely miatt eddig sikeresen elkerült és el tudott kerülni bennünket a harmadik világháború. Ha megnézzük ez elmúlt közel hetven évet, sok olyan esemény történt (pl. atomhatalmak felfegyverkezése), amely kapcsán a világháború jeges lehelete érezhetően és közelről megcsapott bennünket. Szerintem tehát ez az, ami legközvetlenebbül visszatartott mindnyájunkat (és ezen keresztül politikusainkat és az önszerveződő békemozgalmakat) attól, hogy részesei legyünk egy következő – az eddiginél minden bizonnyal még sokkal nagyobb és talán utolsó – világégésnek. Éppen ezért gondoljunk nagy hálával azon áldozatokra, akik mártírhalálukkal ezt lehetővé tették számunkra, és tartsuk ébren a lángot magunkban, hogy továbbra is békében és viszonylagos nyugalomban éljünk. Legyen áldott az emlékük, és emlékezzünk rájuk továbbra is éber figyelemmel! Shalom!

A cigányság megítélése is rendkívül ellentmondásos ma Magyarországon. Egyes szélsőjobb csoportok minden baj okozójaként tekintenek rájuk és „kágéestéindiánoznak”. Míg a másik véglet már a cigány szó kimondását is sértőnek tartja, és szemlesütve mondja ki, hogy roma. Pedig lássuk be, a cigányok magukat mindig is cigányoknak hívták és hívják. Nyilván a cigányság sem egységes, tehát nem lehet általánosan igaz megállapításokat tenni. Azonban a kultúra és a taoizmus felöl közelítve érdekes és hasznos dolgokat fedezhetünk fel, ha jobban belenézünk a nagyítóba.

A televízió egyik nem túl frekventált délutáni nemzetiségi műsorában találkoztam a következőkkel. Egy idős cigányasszony az unokájának mesét mondott. A mese pedig nagyon leegyszerűsítve nem szólt másról, mint a cigányok eredetéről. A mese szerint a cigányok nagy és csodálatos madarak voltak, akik messze tájakra repültek. Leszálltak, ettek-ittak, majd amikor elfogyott az élelem, továbbrepültek. Ez így zajlott sokáig. Amikor pedig végre olyan helyre értek, ahol az élelem nem fogyott el, már nem kellett továbbrepülniük, és a szárnyuk visszafejlődött.

Egy másik sztori is idevág. Kb. húsz éve, ha jól emlékszem, a Magyar Narancsban olvastam egy szociológusról, aki pár hónapra beköltözött egy nagyon elmaradott helyen lévő, nagy létszámú ultraszegény cigányközösségbe. A fószer arról számolt be, hogy beköltözését követően szépen sorban tűntek el az oda bevitt menő cuccai, míg végül alig maradt valamije. Az viszont nagyon érdekes volt számára, hogy amikor felszereltségben már közelítette a környezetét, elkezdett kapni. Végül is arra a megállapításra jutott, hogy bár nem terveztek előre aprólékosan semmit, és valóban nem élt fényűzésben, de soha sem kellett nélkülöznie. Megvédték és ellátták mindazzal, amire szüksége volt. Tehát alapvetően boldogan élt a közösségben.

Ha fentieket nem a szélsőjobb és a kriminológia oldaláról, hanem a taoizmus világnézetéből és a viselkedés mögötti belső programok oldaláról elemezzük, érdekes következtetéseket vonhatunk le. Ehhez segítségképpen egy idézet Lao Ce-től (Tao te King – Az Út és Erény könyve, Tercium Kiadó Kft, Budapest, 2001. Fordította: Weöres Sándor):
„…a vágtatás, vadászat megbolondít,
a nehezen elérhető mind bűnbe lódít.
Ezért a bölcs nem a szemét,
inkább a gyomrát tömi,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.”

A taoizmus tehát pont arra próbál rámutatni, hogy megfelelő közegben adok-kapok viszonyok között létezz, és jelentősebb erőlködés nélkül a jelenben élj. Azt fogyaszd, ami közel van, és nyugodj meg: a rendszer mindig el fog látni kellő munícióval.
Ebben a vonatkozásban tehát rendkívül érdekes, hogy a kormányok a cigányság kapitalizálódását próbálják minden eszközzel érvényre juttatni. Pedig ha jól belegondolunk, pont a kapitalista embernek kellene a cigányság számos tökéletesen taoista viselkedésformájából ellesni és átvenni néhány hasznosat.