Mit akar a nő és mit akar a férfi? Tulajdonképpen ugyanazt: utódot. Ehhez pedig olyan személyt, aki a legmegfelelőbb. Akkor mégis mi a gond? Az, hogy végül is teljesen mást akarnak. A nő a férfit, a férfi a nőt. Elég sokat őrlődtem ezen, de végül is be kell látni, nem mi, férfiak választunk. Nálunk ugyanis alapvetően a nő külső megjelenése az, ami felkelti az érdeklődésünket.

A nők esetében viszont fut egy program, amely a legmegfelelőbb egyed kiválasztására irányul. Azaz azt a személyt keresik, akinek a személyes életcélja a nő számra a legmegfelelőbb. Ez a férfi pedig az adott nőnek az alfahím. Nagyon érdekes, de az életcélokat a nők kiválóan átlátják, mintha egy szkenner lenne bennük. Ezért is van, hogy a párválasztás a nőknél egy hosszabb és alapjaiban nagyon megfontolt folyamat. A nő először megnézi külsőleg a férfit. Látja a felépítését, izomzatát, testtartatását, egyebeket. Ebből az első benyomásból indulhat el az a viselkedés, amellyel felhívásokat tesz közzé a férfi számára. Dobálja a haját, kinyomja melleit, vihog, hangosan beszél, emelgeti a szoknyáját stb. Erre a férfi – ha tetszik neki is a nő – bejön a képbe. Ilyenkor elindul a tesztelés. A nő egy rakás idiótának tűnő, ám számára mégis nagyon hatásos) kérdést fog feltenni. Ezenfelül olyan magatartást tanúsít, amellyel a férfit valamilyen megnyilvánulásra kényszeríti. A nő a reakciókból eldönti, hogy kell-e neki a férfi, vagy sem. Ha igen, akkor mindent szabad. Ha nem, akkor tipli. Amit jó tudni nekünk, férfiaknak, hogy aki a PP szerinti életcélját éli, az vonzó és a nők szemében egyben alfahím is. Az ilyen férfinak stabil a testtartása, a tekintete sugározza, hogy „én vagyok a király – mit szeretnél kicsi „csíra”?”. Erre a nők rögtön ugranak és megvadulnak, még akkor is, ha a sors fintora folytán nem vagy kifejezetten szép. Hiszen az, aki tudja, mit kell tennie és hogyan éljen, az egy nőnek rohadtul vonzó tud lenni. Nem beszélve arról, hogy az életcéljának megfelelően élő férfiról az is sugárzik, hogy boldog is egyben. És melyik nő ne akarna csatlakozni a határozott, stabil célhoz és a boldogsághoz?

A harmincas éveim elején úgy éreztem, hogy én sem tudom magamról, hogy ki a fos is vagyok, és mit is akarok. Bár korábban ezt – beavatárosodva – biztosan tudni véltem. Természetesen ettől egy feleség állandó error-jelző üzemmódba áll át és látszólag teljesen elvadul. Hiszen ebben az állapotában egy férfi nagyban különbözik attól, akit a nő kiválasztott. Így nálunk non-stop ment a csikágó. Tönkre is ment a házasságunk. Ma már belátom, hogy ezt alapvetően én idéztem elő. Érdekes, hogy amikor ezt sikeresen átláttam, a kapcsolatunk teljesen normális mederbe terelődött. Ma már jóban vagyunk, és meg tudjuk beszélni a problémás helyzeteket. Pedig korábban megfojtottuk volna egymást egy kanál vízben.
Olvastam egy nagyon érdekes kísérletről, ami azt vizsgálta, hogy a férfiak és nők legjellemzőbb megnyilvánulásai tanult szabályok-e vagy előre kódolt programok. Az eredmény nagyon érdekes, mert tökéletesen látszik benne a PP (életcél) és a BP (biológiai program) működése, anélkül, hogy abban tanult (EGO) programot láthatnánk. A kísérlet a következő volt. Óvodás korú kisfiúkat és kislányokat engedtek össze játszani. Minden gyerekkel alaposan megismertették a játékszabályokat. A gyerekek elkezdtek játszani. A vesztes játékosok kiestek, de – gyerekek lévén – természetesen vissza akartak kerülni a játékosok közé. A veszteseket a fiúk egytől egyig határozott mozdulatokkal kizárták a játékból, és nem engedték vissza. De érdekes módon a kislányok mindegyike azért küzdött, hogy a kiesett gyermekek visszakerüljenek. A kislányok odáig is elmentek rendszeresen, hogy átírták a játékszabályokat. Beszarás!? Ugye? Ebből egyrészt jól látszik a női és férfi program közötti különbség (a harc, illetve a közösség megőrzése), és az, hogy ezek a biológiai programok nem tanultak, hanem eleve bennük vannak.

A férfiak vertikális, azaz alá- és fölérendeltségen alapuló, míg a nők horizontális, azaz egymás mellérendeltségén alapuló viszonyok között élnek. A fiúknál nagyon keményen működik a hierarchia, míg a lányoknál a 15 éves csitri is evidens módon tegeződik és pacsizik az 50 éves nőtársával. Sőt az 50 éves ugyan irigykedve csodálja fiatalabb nőtársa rugalmas bőrét és hegyes cicijét, de az biztos, hogy nem helyezi magát fölé. Egy 50 és egy 15 éves fiú találkozása esetében viszont magától értetődik, hogy a két személy között súlyos „rangbeli” eltérések vannak főszabály szerint – és természetesen nem a 15 éves fiú javára.

Ebből a vertikális és horizontális működésből sok más is következik. A legfontosabb, hogy a nők a döntéseiket is horizontális szinten hozzák, míg a férfiak esetében ez is egy vertikális folyamat. Amikor egy nő döntést szeretne hozni, akkor elkezd beszélgetni és kérdezgetni. Rengeteg személlyel megosztja a problémáját, azaz pletykál. A döntését az alapján hozza meg, hogy melyik megoldást hányan és milyen meggyőző erővel javasolták. A férfi ellenben vagy senkit sem kérdez meg, mert biztos magában, vagy egy felette álló személytől kér tanácsot. Ennek pozitívuma, hogy amennyiben megfelelő a nő információs köre, akkor a nő döntése valószínűleg sokkal több kipróbált tapasztalati elemet fog hordozni. Tehát hosszú távú döntések esetében ez a döntéshozatali mechanizmus – a nagy számok törvénye alapján – a legjobb. Viszont amennyiben hirtelen áll elő a helyzet, lássuk be, hölgyeim, hogy a legelső mozzanat minden nőben a veszély jelzése és a segítségkérő hívó hang (pl. sikítás) leadása. Ilyenkor a nő általában meg sem kísérli, hogy döntést hozzon, mert a helyzet nyilvánvalóan nem teszi lehetővé a problémák órákon, napokon keresztüli majszolását. Viszont a férfi egy ilyen helyzetben is tud döntést hozni, mert az ő problémakezelő programja pontosan az ilyen helyzetekben élesedik be. Mire következtethetünk ebből? Arra, hogy a nők a bevált megoldásokat alkalmazzák, míg a férfiak szükségszerűen az egyedit és az újat. Ennek megfelelő keveréke – azaz két nem együttműködése – tudja biztosítani a stabilitást és egyben a fejlődést, az új megjelenését.

Kiválasztottam pár gyakran feszegetett kérdést, amelyeket a nők rendszeresen fel szoktak tenni a férfiakkal kapcsolatban, bár nyilvánvalóan nem női aggyal állítottam össze az állandó fikázások listáját.

1) Miért idegbeteg a férfi, ameddig nem evett? Azért, mert a férfinak idegesnek kell lennie ilyenkor. A férfiak agyában rögzült biológiai program szerint ugyanis, ameddig nem ejtette el és nem hozta haza a vadat, addig magas adrenalinszinten kell lennie. Ez segíti a koncentrálásban és a hirtelen döntések meghozatalában, az erőkifejtésben. Ha ugyanis az éhség nem növelné az agressziót, akkor már rég kihaltunk volna a Földön. Tehát hölgyem, ha a munka után megérkező párjuknak nem adnak enni, saját magukkal basznak ki. Ez a férfi ugyanis kihegyezett, agresszív állapotban fog maradni, amelyben viszont Önöket nőként észre sem fogja venni, hanem ellenséget fog keresni otthon is. És meg is fogja találni egészen biztosan.

2) Miért készíti ki a férfit a kisebb betegség is? Egyrészt azért, mert szintén ősi program, hogy a beteg hím egyed ne párosodjon, ne hozzon létre utódokat, hanem inkább vonuljon vissza. És az is, hogy a lehető legmélyebb pihenéssel gyógyuljon, és a lehető leghamarabb újból fitt legyen. Hát ezért. Tisztelt Hölgyeim, amennyiben tehát ezt nem fikázzák, hanem a gyógyulásban segítik párjukat, úgy az viszonylag gyorsan újra harcképes lesz, ami mindenkinek jó. A nők esetében a biológiai program viszont nem tette és nem teszi lehetővé azt, hogy egy betegség kikapcsolja a fő funkciókat. Ezért egy nő lázasan és lógó takonnyal az orrában is általában „munkára és harcra kész” tud lenni. Becsüljük is a nőket ezért tiszta erőből.

3) Miért nem látnak meg olyan dolgokat a férfiak, amelyek a szemük előtt vannak? A férfi biológiai programja a térbeli eligazodásra és arra van kihegyezve, hogy „csőlátással” egy-egy dologra tudjon koncentrálni. A férfi ugyanis erejét mindig egy dolog irányába fejti ki, de kimagasló intenzitással, majd leáll. Ezért amikor „anyuka” rendet rak, akkor az ürge a fél méterrel odébb rakott alsónadrágját természetesen nem vagy csak nehezen találja meg. A nők esetében viszont a figyelem és az erőkifejtés egyszerre sokfelé és stabil szinten nyilvánul meg. Ezért képes egy nő egyidejűleg főzni, a gyerekre figyelni és közben még a tévéműsort is nézni. Ez is mind a generációkon keresztül betöltött szerepek által rögzített programokból ered. Egyik sem rosszabb, mint a másik. Egyszerűen csak más. Jobban tesszük, ha elfogadjuk.

4) Miért hűtlenek a férfiak? Sajnos vagy nem sajnos, de a férfiak nem arra születtek, hogy egy nő mellett véglegesen megállapodjanak. A férfi programja a minél több utód nemzésére irányul, és ebből kifolyólag mindig az újat és a számára érdekeset kutatja. Ez abból is jól látszik, ahogyan a férfiak vizuális alapon hoznak döntéseket, teljesen mellőzve a következményeket és az egyéb háttérinformációkat. Ne feledjük, az is hűtlenség – csak meglehetősen béna formában –, amikor apuka anyukát este rendbe rakja, de közben Pamela Andreson képén mereng. Régen ezen „betegségre” adtak gyógyszert a kupikban. Nem is értem, hogy ezt a legősibb szakmát miért tiltják ma? Ha tehát a férfi életében nincs változatosság ezen a téren, akkor megbaszta ez egészet a Kun Béla. Hát ennyi. Nem érdemes erről több okosat mondani.

Mélyen elgondolkodtam, hogy korábban a nőkkel kapcsolatban engem mely jellemzők zavartak a legjobban. Kicsit talán durvábbak, mint előzőek, de nekem ez a három ugrott be.

1) Hazudozás: Nézzünk egy mindennapos szituációt. Kati találkozik Zsuzsival: „Szia Zsuzsi, de jó a hajad! Szuper jól áll. Kihez jársz? Add meg gyorsan a telefonszámát.” Kati bemegy a közértbe. Találkozik Andival. „Láttad a Zsuzsi haját? Olyan sárga lett, mint a fos. Totál elbaszták szerencsétlen hülyének. Szerintem jobban teszi, ha letolja kopaszra. Nem szabad ehhez az új fodrászgyerekhez járni, mert úgy fogsz kinézni mintha Csernobilban nyaraltál volna”. Nagyon sokáig nem értettem az ilyen és hasonló beszélgetések okát és kimenetelét. Most már viszont rájöttem, hogy a hazugságokat a nők nem azért mondják, mert rosszak vagy gonoszak, hanem mert a nők valójában sokkal közelebb vannak a TAO-hoz, mint a férfiak. A nők fejében a társadalmi szerep betöltésének elsődlegessége dominál. Ezért ha két nő versengő pozícióban van egymáshoz képest, akkor az ilyen mondatok természetesek egy nő szájából (Andi se fog meglepődni, amikor ezt hallja). A nő ugyanígy hazudik, ha a gyerekét kell védeni az iskolában, vagy bármilyen más közvetlen konfliktus éri társadalmi közegét. A nők fejében futó programokat tehát nem akasztja meg az erkölcs és egyéb elfogadott közfelfogáson alapuló jó és rossz halmaz oly módon, mint a férfiakét. Mint ahogy láttuk az óvodás kislányoknál, a kötelezően alkalmazandó szabályok számukra totál irrelevánsak. És bár elég durva, de ettől van egyensúly.

2) Kegyetlenkedés: Vannak olyan események, amelyek a nők által véghezvitt hihetetlenül durva megnyilvánulásokról tanúskodnak. Ilyen például, amikor egy kismama brutális módon megöli újszülött gyermekét. Elég fura, de ezt a jog sokkal kisebb mértékben bünteti, mint a sima emberölést. Vagy amikor a háborúkban a koncentrációs táborokban a nők a férfiakat megtriplázó brutalitásokat visznek véghez. Az is ilyen, amikor a szarásig beletapossák volt párjukat a földbe, megfosztva a férfit gyerektől, otthontól, javaktól, és ezzel nagyjából halálra ítélik. Miért is van ez tulajdonképpen? A nők – mint láthattuk – alapvetően immunisak az általános szabályrendszerekre. Viszont egy nő egy konkrét mértékadó program végrehajtása során bármit megtesz. Lássuk be, tisztelt Hölgyeim, igaz az a mondás, hogy egy nő bármit megtesz azért, hogy legyen gyereke, de azért is, hogy ne legyen. Ugyanígy igaz, hogy egy nő, amennyiben elfogad egy maga fölött álló hatalmat, úgy azért szintén bármit megtesz. Ezért tudnak a nők a hatalom legkérlelhetetlenebb végrehajtói lenni, de ezért tudnak családot is teremteni. Ugyanis egy nő például képes 18 évesen egy éles mozdulattal teljesen hátat fordítani apjának-anyjának, és odaállni egy féknyomos alsónadrágú pasi mellé teljes mellszélességgel. Ez külsőleg eléggé tetű dolognak is tűnhet, de enélkül nem lennének családok. Azon pedig, hogy a férfi erre nem képes, ne csodálkozzunk. Nem kell elvágni a férfiak ezen kötelékeit, hiszen a programjuk az, hogy erejük teljében megvédjék közvetlen családjukat és öregebb felmenőiket is. Kedves lányok és asszonyok, ha hetvenévesen nem számíthattok arra, hogy a fiaitok mellettetek állnak majd és megvédenek, úgy nagyon be lesztek gittelve. Ezt megígérhetem. Tehát ne vágjátok saját magatok alatt a fát!

3) Hisztéria: A hisztériát ma valamiféle ordenáré elmebajjal azonosítjuk. Korábban én is így vélekedtem, és nem tudtam hova tenni. Pedig ez a megnyilvánulás nem más, mint a nő segítségkérése és errorjelzése. Ezzel hívja fel a figyelmet arra, hogy valami nem frankó. A rikoltozás és furcsa viselkedés ugyanis alkalmas arra, hogy egyrészt a többi nőt odaterelje (pl. tanácsot adni vagy segítséget nyújtani –, a férfit pedig megakassza abban, amit csinál, és a nőre figyelhessen, harmadrészt pedig kilöki a nőből a felesleges negatív energiát. Ez van. Utálkozhatunk emiatt, de mégis nagyon hatásos és tökéletes létfenntartó program. Egyébként ez figyelhető meg akkor is, amikor a kiválasztott férfiegyed elkezd eltérően viselkedni attól, amiért a nő jellemzően kiválasztotta. Tehát kedves hímtársak, figyeljünk a jelzésekre. Ha megértjük, kiváló jelzőeszköz lesz számunkra. Ezért ha feleségünk ordít, mint a sakál, gondoljunk ezentúl arra, hogy: „Milyen kurva jó jelzőszirénád van, drágám!”

A fentiekből viszont elsősorban nem azt akartam leszűrni, hogy a nők hazugok, kegyetlenek és hisztérikusak, hanem egészen mást, mégpedig a következőket. A nők a társadalmi normáktól függetlenül működnek, viszik a hátukon a földi létet, és a szabályok áthágásával biztosítják a stabilitást. A mértékadó forrás vagy az alfahímként elfogadott férfiak által meghatározott célokat viszont maradéktalanul végrehajtják. Ha pedig gáz van, visítanak.

Miért is fontos mindez? Nemsokára meglátjuk.

Az elmúlt száz év során a férfi és a női kapcsolatokban egy hihetetlen mértékű idegzavar állt be. A két ellentétes nem egymásra mutogat, miközben kezd szétesni az egész. Miért nem működnek a párkapcsolatok? Miért van ennyi válás? Mi a túró van tehát?
A férfiak az elmúlt 100 évtől eltekintve mindig meghatározó tényezők voltak. A nyelvben is megmutatkozik ez, a nő a férfit „uramnak” hívta – sőt még ma is így hívják egyes „backstreet” vidéki helyeken –, és kétségtelenül ő volt a családfő. Ő fingta a passzátszelet. Ma viszont egy tehetségkutató műsorban végig kell nézzük, ahogy huszonéves hetero fiúk zokogva sírdogálnak, mert a zsűri rossz véleményt mondott az előadásukról. A mértékadó SP is számos zeneszámában a nő alá rendelt, érzékeny és visszahúzódó hím szerepét „énekli” meg. Ha pedig SP is ezt mondja, akkor tényleg így van. De mi is történt valójában?
Nem kell túl bonyolult dologra gondolni, csak lapozzunk vissza a női jellemvonásokhoz, és megértjük. A gazdasági rendszerek felismerték, hogy a fickó hazaviszi a vadat (a zsetont), de jellemzően a nők döntenek a vad feldarabolásáról – azaz a pénz elköltéséről –, elraktározásáról és szétosztásáról. A kapitalizmusban pedig már nem habos vért hányó őzgidát dob le az apuka az asztalra, hanem kipattintja a zsetont a brifkóból, amit anyuka elrak. Anyuka raktároz, bevásárol és számos döntést hoz a család létfenntartása érdekében. A kapitalizmus pedig természetesen észrevette ezt, és elkezdte erősíteni a nők, azaz a pénzt költő személyek szerepét. Ebből lettek a nőmozgalmak. Nehogy valaki azt higgye, hogy a nők maguktól harcolták ki. Vettem már részt választási eljárásban. Azt tapasztaltam, hogy kínkeservesen hajtják fel a női politikusjelölteket, és tolják előre őket, mint a huzat. Sőt most már jogi normák szintjén kezdik előírni, hogy milyen százalékban kell részt venniük a nőknek a politikában. A Twilight-ban – azaz az Alkonyatban, ebben az ifjúságnak szóló mintafilmben – is a nő lesz az erősebb vámpír. Miért? Mert rájöttek, hogy abból van hatalom és pénz, hogy a nőket meggyőzik, hogy ők a vezetők. A nőket pedig tökéletesen kifejlesztik arra, hogy a pénzköltési szokásaikat a reklámok hatása alá helyezzék. És ezt a nők irányítják a nőkért? Ebből lesz a nőhatalom? Lófaszt. Nézd meg a 100 leggazdagabb embert akár Magyarországon, akár a világban. Alig van egy-két nő. Ráadásul az ott található nők szinte kivétel nélkül örökölték vagy férfi üzlettársukkal hozták össze az óriási vagyont. Tehát fogadd el, hogy ezt a módszert és egyben rendszert a férfiak egy szűk csoportja irányítja. (Olvasd el a fejezet legvégén lévő ECO-POLIP értelmezését). Tehát lányok, figyelem! A rendszer csak az alsó erőforrásokat termelő és költő szinten hat a női uralom felé. Ha feljebb nézünk, ott vannak a csodálatos alfahímek. Nem lesz női uralom, mindenki megnyugodhat. A reklám, amit minden percben a pofádba nyomnak, az mondja meg, mi a minta. Ezért veszel meg minden szart. Ezért költöd el már előre a jövődet hitelekkel és folyamatosan cserélendő árucikkekkel. És ezért nem értik a kisfiúk, hogy hogyan legyenek döntésképes férfiak, mert – gondolj vissza a bevezetőben írtakra – a reklámban mindig megjelenik egy faszi, akit én „idióta-apukának” vagy „hivatásos faszfejnek” hívok, aki indokolatlanul rommá ázik az esőben, és lógó takonnyal az orrában már arra sem képes, hogy egy gyógyszert önállóan bevegyen. Most pedig ezek a férfiak nevelődnek ki. Kell ez nektek, csajok? Szerintem nem. Tehát ez a rendszer csak azért emeli ki a nőt, mert a nők a mértékadó forrás vagy az alfahímként elfogadott férfiak által meghatározott célokat maradéktalanul végrehajtják. A nő pedig visítva hajtja a férfit, hogy hozzon haza minél több pénzt, amit el lehet baszni. A férfi pedig nem tud mást csinálni, folyamatosan becsinál a félelemtől, hogy nem tud eleget vadászni, nem tudja eltartani a családját. Na ez a kurva kibaszott nagy gáz!

Nézd meg a jogrendszert, tökéletesen tükrözi ugyanezt. A nő a jogban nagyon sok helyzetben hátrányos helyzetűnek titulált. Ezért a jog telis-tele van különböző kedvezményekkel (pl. munkajog, büntetőjog stb.) És mivel közel 8 (!!!) évvel tovább él egy átlagos nő (nagyjából 72 és 80 a várható élettartamuk Európában), sok téren hihetetlen mértékű lett az eltolódás. A túlélési adatok alapján nem túl nagy matematikai készséggel ki lehet számolni, hogy a vagyontárgyak eloszlása terén mit jelent például az új polgári törvénykönyvünk új öröklési szabályozása. A túlélő házastárs ugyanis a haszonélvezeti jog mellett most már egy gyerekrésznyit is kap az örökségből. Így a vagyontárgyak katonás rendben vándorolnak a hölgyekhez. Egy másik példa. 2015-ben ott tartunk, hogy még az is kétségessé vált, hogy lehet-e népszavazást tartani arról, hogy törvényhozás napirendre tűzze, hogy a férfiak is elmehessenek-e 40 szolgálati év után nyugdíjba (azonos módon, mint a nők). Ami valljuk be, elképesztő! Az Országgyűlés ugyanis még napirendre sem hajlandó tűzni a kérdést! Hihetetlen, de úgy látszik, hogy ez az iszonyú torzulás – főleg, hogy átlagosan 8 évvel kevesebbet él egy férfi – senkit sem érdekel. Azt pedig semmiképpen ne feledjük el, hogy a jogorvoslati fórumok, azaz a bíróságok többségén nagyon nagy számban a hölgyek ülnek. Ami azért óriás gáz, mert egy nő biológiai programja egy másik nő bajba jutása esetén automatikusan a másik nőt védi meg. Sajnos vagy sem, de mi férfiak is hajlamosak vagyunk a kritikus helyzetekben a nőket előre tolni. Egy sikoltozó nő hangjárta összefut a ház. Egy férfi segélykiáltására viszont a legtöbb emberben a „ki ez a hülye barom?” kérdés merül fel. Sorolhatnánk még rengeteg más, akár gesztusnak is tűnő, de tökéletesen a fent említett ECO-POLIP célt szolgáló jogintézményt, egy mellett viszont nem tudok szó nélkül elmenni. Ha ma egy férfi megházasodik, akkor sok szempontból aláírta a halálos ítéletét. Ha ugyanis gyermekük lesz, és bármilyen okból válásra kerül sor, a fickónak általában vége van. Ma, amennyiben egy nő nem regisztrált kurva vagy nem szúrja magát heroinnal, úgy egy válóperből fő szabály szerint csak nyertesen kerülhet ki. Viszi a gyereket, lesz lakása és megélhetése. A férfi viszont, ha nem is kerül utcára, de nagy valószínűséggel elveszti az otthonát, a gyerekeit, és vadászhat azért, hogy a lelőtt vadat más asztalára tegye le. A nők ezt tudják, elfogadják, és nem is gondolkodnak rajta, hogy ez milyen óriás geciség a férfiak számára. Ráadásul ilyenkor a saját gyerekük mellől veszik ki azt, aki a nők stabilitására alapozva életcélt tudna adni a kiskölyköknek.
A férfi-női viszony válsága kapcsán a következő határozott véleményem van: Nem a nők vitték ilyen szintre az emancipációt, hanem az ECO-POLIP (lásd a fejezet végén). A hatása jól érzékelhető és többszörös előjogokat generál a nők számára a gazdasági döntések meghozatalában. A nők gazdasági döntéseit viszont a kapitalista rendszer tökéletesen uralja. A férfiak többsége egyre inkább termelő erővé redukálódik. (Néhány hölgy már-már úgy van a pasikkal, mint a zsiráfokkal. „Tetszik, tetszik, de otthonra azért nem kéne.”) A nő ezért nem találja a Férfit, a férfi pedig a Nőt. Pedig egy elfogadott hasonlat szerint a férfi a Nap, a nő a Hold. A Hold pedig mindig azt a fényt sugározza, amit a Naptól kap. A fény pedig lassan kialszik, és egyre inkább dúl a sötétség mindenfelé.
Mit lehet tehát tenni? Egyrészt már önállóan elindultak a reakciók. A férfiak nem akarnak házasodni. (Nyilván ez a csajoknak nem esik túl jól.) Aki pedig mégis, az házassági vagyonjogi szerződést kezd egyre gyakrabban kötni, ami egyébként nem is annyira új keletű dolog, hiszen például a zsidó vallás ősidők óta ismeri és alkalmazza Ketuba néven nagyon praktikus és életszerű technikákkal. Ma ezek az új kialakuló önreakciók az egyensúly visszaállítása érdekében. De ezen felül talán azt is el lehetne érni, hogy a családjogban például újfajta láthatási és tartás-díjfizetési rendszer alakuljon ki. Ma ugyanis a gyakorlat az, hogy az elvált apa kéthetente hétvégén láthatja a gyermekeit. Ami pont arra jó, hogy egyrészt teljesen elhidegüljenek egymástól, másrészt inkább nyűg legyen a hétvégi kapcsolattartás, mint öröm. Az apa kapcsolattartásának ugyanis muszáj lenne befolynia a hétköznapokra is, és nem szabadna 4-5 napnál több pauzát engedni arra, hogy ne lássa a gyerekeit. Csak ebből lehetne egy olyan rendszer, amely megtartja az apa és gyermek viszonyt, és az apa sem kerülne ki a családi kötelékből örökre. Ezen felül pedig el kellene érni azt, hogy az anyukák a tartásdíjra ne bevételi forrásként tekintsenek. Nem olyan nehéz, hiszen ki lehetne számolni, hogy mi mennyi. Ez a férfiak hatalmi pozícióit és önbecsülésüket rögtön új vizekre vinné. A fentieken felül pedig a legjobb ellenhatás férfinek és nőnek egyaránt az lenne, ha átgondolná a reklámmal kapcsolatos hozzáállását, a vásárlási és egyéb modern szokásait (a vegyél mindenből a lehető leggyorsabban másikat), és inkább a két nem jellemvonásainak megértésén munkálkodna. De ehhez természetesen le kell vetnünk az avatárunkat, amely az egész médiaszart lenyeli és elfogadja, illetve meggátolja, hogy a biológiai programunkat és a személyes életcélunkat megvalósítsuk.

Pályakezdőként volt egy nagyon kemény, karrierista és harcias női főnöknőm, aki ránézésre tíz méterről kiharapta a férfiak ádámcsutkáját. Egyszer egy összejövetelen néhány bum-bum tequilla után a hölgy azt mondta, hogy ha lenne egy olyan kemény férfi, (így mondta) „aki megfogná a kezét”, akkor szarna az egész karrierjére, a külföldi partnerekre, hazamenne és babázna. Végül is – jó pár évvel később – így is tett, és tudtommal boldog családanya lett. Nem harap már ádámcsutkákat. No, akkor mi is van?

És még egy utolsó gondolat a témához. Miért lett divat, hogy ma a férfiak jellemzően jelen vannak a szülésnél, bár a megelőző sok ezer évben sosem volt így? Mert a társadalom közfelfogása – a gazdasági rendszer – ezt továbbítja felénk. Egyrészt így több pénzt ad a férfi az orvosnak, másrészt pedig ez is azt erősíti a férfiban, hogy a nő a teremtő erő, és ő inkább csak háttérmegfigyelő szerepben van. És mi a hatása? Az, hogy egy férfi – bármit is mond – rohadt nagy traumát él át, amikor látja vergődni, szétszakadni, vérben úszni a párját és a kiskölyköt. Soha a büdös kurva életben nem fog többé olyan nőként – nőstényként – tekinteni a párjára, mint azelőtt. Még ha azt is hazudja, hogy „Drágám, ez csodálatos élmény volt!”, akkor sem. Ott valami eltörik a férfiban – én is átéltem és megerősíthetem. Kell ez nektek csajok, hogy többet ne legyetek csajok, csak „anyukám”?

A fenti, elsőre talán férfisovinisztának tűnő gondolatmenet kapcsán viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy nemcsak egy közhely, hanem tökéletesen igaz, hogy minden nagy férfi mellett ott áll egy megfelelő képességekkel megáldott nő is. Nézzük meg akár Orbán miniszterelnök urat vagy megfelelő ellenpólusát, Gyurcsány elnök urat, vagy akármelyik sikeres gazdasági szereplőt. Nem kétséges, hogy így van. És ha így van, akkor az sem kétséges, hogy a siker és az életcélunk megvalósítása csak együtt megy igazán, és ezzel a gondolatmenetben felfedezhető esetleges egyensúlyvesztés egy szempillantás alatt visszaáll a patikamérleg szerinti egyensúly állapotába. Nem így van? De, kurvára igen.